Szolgáltatásaink

Bármire is legyen szüksége Önnek vagy cégének egy ötlet megfogalmazásától a tervezésen át a megvalósításig, bátran építhet magasan kvalifikált szakembereink és mérnökeink hazai és nemzetközi piacon megszerzett egyedülálló tapasztalataira és szaktudására.

Szolgáltatásportfoliónk a homlokzati kőburkolatok, díszítőkövek, térburkolatok alkalmazásával valamint az építészetben és belsőépítészetben felhasznált kőelemek hagyományos vagy innovatív felhasználásával kapcsolatos szaktanácsadás teljes skáláját nyújtja.

Megtiszteltetést és elismerést jelent számunkra, hogy a szolgáltatásainkat igénybe vevő partnereink között neves hazai és nemzetközi építészirodák, kivitelező vállalatok, igényes építészeti kultúrával rendelkező cégek és a természetes építőanyagok iránt mind nagyobb igényt mutató magánmegrendelők egyaránt megtalálhatók.

Mérnöki, kivitelezési valamint kő- és épületesztétikai tanácsadás

Mérnökeink valamint a kőfaragásban és kőszobrászatban jártas szakembereink személyes konzultációk keretében nyújtanak szaktanácsadást a kőjellemzők meghatározásában; a megfelelő kőmegmunkálási, felületkialakítási és kőfaragási technikák alkalmazásában; a kőburkolatok helyes műszaki tartalmának meghatározásában; az alkalmazandó rétegrendek, kővastagságok és kőnagyságok optimalizálásába; a legmegfelelőbb dilatációs, felületkezelési és helyezési megoldások megválasztásában.

Termékválasztási és kőfelhasználási szaktanácsadás

Értékesítőink, szakembereink segítségével Ön részletekbe menően tájékozódhat az alkalmazandó kőanyagok, díszítőkövek, azok műszaki paraméterei, felhasználásuk előnyei, hátrányai, a különböző felület-megmunkálások illetve a manapság a napjaink építészeti trendjeibe illeszkedő kőfelhasználási és kőmegmunkálási módozatok között.

Épület- és szoborszkennelés, digitális felmérés

Megrendelőinknek a legkorszerűbb technológiákkal állunk rendelkezésére az épületek, szobrok vagy más térelemek teljes körű digitális felmérésével, 3D-s szkennelésével.
A digitális állományok létrehozása és feldolgozása lehetővé teszi az alkalmazandó építészeti, rekonstrukciós vagy szobrászati megoldások legoptimálisabb meghatározását és kiválasztását. Ezen technológiák alkalmazása többek között a Parlamenti szobrok faragásában és a Kossuth szoborcsoport megvalósításában is jelentős szerepet kapott.

Kivitelezés

A Reneszánsz Zrt. önálló, mintegy 60 szakképzett és a kőalapanyagok  minőségi beépítésében gazdag tapasztalatokkal rendelkező kivitelezői munkaszervezete nyújt kivitelezési szolgáltatást, legyen szó egyedi villák, lakóházak, középületek és közterületek kőmunkálatairól, vagy akár különleges eljárásokat igénylő műemlék-rekonstrukcióról. Az igényes kialakítású, időtálló és esztétikus kül- és beltéri burkolatok megvalósítása terén számos referenciával rendelkezünk, legyen szó homlokzat, padló, kert, tér, lépcső vagy falazott kőburkolatról. Különféle természetes kőből készült szobrok és szoborkompoziciók megvalósításában is egyedülálló kőszobrász és kőfaragó kapacitással rendelkezünk.

Tervezés

Innovatív szemléletű mérnökökből és magasan kvalifikált szobrászati és építészeti szakemberekből álló 20 fős tervezőrészlegünk a Reneszánsz Zrt. által kivitelezett munkák esetén egyedi kiviteli- illetve gyártmánytervek elkészítését is vállalja. Munkatársaink kőszakmai tapasztalatokkal ötvözött építészi és belsőépítészi szaktudása jelentős hozzáadott értéket jelent megrendelőinknek a látványtervek, belsőépítészeti tervek illetve a homlokzat- és padlókiosztások elkészítésében is.

Ajánlatadás

Tevékenységünket segíti a munkákhoz kapcsolódó ajánlatok készítése, a különböző technológiákhoz alternatív megoldások kidolgozása. Már a tervezési tevékenység során szívesen segítjük a tervezők és megrendelők munkáját költségbecslések, árkalkulációk, ütemezési- és megvalósíthatósági tanulmányok készítésével a leginkább költséghatékony megoldások megtalálása érdekében.